Barion Pixel

Az év gyümölcsleve az Alma-Homoktövislé

Köszönjük az elismerést!

Az Agrotrend Csoport a hazai mezőgazdaságban többek között kitüntető díjairól ismert. Az Év Agrárembere, vagy a Magyarország Legszebb Birtoka mellett a legújabb díjuk, a kézműves kiválóságok elismerése. A szakmai zsűri Szobon kóstolta végig a gyümölcsleveket, majd 10 szempont alapján értékelte őket. Kedvencük a Simon Gyümölcs Alma-Homoktövislé kiérdemelte az év gyümölcsleve címet.

homoktövislé

A rejtélyes homoktövis

Egyre több helyen lehet találkozni a furcsa nevű homoktövissel, gyógyszertárakban vagy akár fagyizókban is, mégis viszonylag keveset tudunk róla. Érdemes gyorsan utánajárni, mivel rengeteg pozitív tulajdonsága van ennek a kis csodanövénynek:

A homoktövis az ezüstfafélék családjába tartozó tövises cserje, mely könnyen megél a kopár, sziklás helyeken, de kedveli a tengerparti homokos dűnéket is, innen kapta nevét is.
Levelei hosszúkás ezüstös árnyalatúak, melyek gyógyteaként lefőzve számos egészségügyi problémára nyújtanak megoldást.
Leghasznosabb része azonban a narancsszínű bogyója, melynek összetevői miatt a homok aranyának is nevezik, igazi immunerősítű gyógynövényként tartják számon.

homoktövis

A homoktövist már i. e. 900 évvel is ismerték a tibeti orvosok, égési sérülések, gyomorfekély és májgyulladás kezelésére használták de Magyarországon is őshonos ez a gyógyhatású növény.
Jótékony hatásait egészen napjainkig előszeretettel alkalmazzák, amiket hosszan sorolhatunk:

C-vitamin bomba
A kis tojás alakú, élénknarancs bogyókat joggal nevezhetjük C-vitamin bombának, ugyanis tízszer annyi C-vitamint tartalmaznak, mint a citrom. A homoktövist ezért ideális lehet megfázás esetén fogyasztani.

Immunerősítő
A C-vitaminon kívül számos egyéb fontos vitamint tartalmaz a növény, többek között A-, B- és E-vitamint, illetve béta karotint is.
Ezek az antioxidánsok mind szerepet játszanak a sejtek védelmében, növelik szervezetünk védekezőképességének hatékonyságát, valamint késleltetik az öregedési folyamatokat.

Erőnlétnövelő
Fizikai és szellemi teljesítményünket is támogathatjuk a homoktövissel, sportolók körében is méltán népszerű erőnlétfokozó.

Zsíroldó hatású
A homoktövis csökkenti a vér koleszterinszintjét, fokozza az anyagcserét és még a bőrszövetek feszességét is, ami igazán jó hír lehet a fogyókúrázók számára.

Plusz még finom is
Szuper egészségvédő tulajdonságain túl jellegzetes savanykás aromával is bír.
Ízesítésként is számos variációban láthattuk már: joghurtokban, fagyikban, lekvárokban, szirupokban feldolgozva.
Nyers formában azonban talán kicsit erős és túl fanyar ízű, ráadásul kevésbé elérhető, mivel védett növény, begyűjtése tilos.

homoktövis

Simon Gyümölcs receptúra

Semmi ok az elkeseredésre, hiszen a Simon Gyümölcs gazdaság gondoskodik róla, hogy számotokra is elérhető legyen, méghozzá isteni Alma-Homoktövislé formában.
A gyümölcsök lehető legtöbb pozitív hatását megtartva, hideg préselési eljárással készítjük leveinket, családi receptúránkban pedig a legkiegyensúlyozottabb ízélményre törekedtünk.
Mivel semmilyen hozzáadott adalékot nem tartalmaz, így csak a gyümölcsök tökéletes harmóniáját élvezheted!

HASONLÓ CIKKEK

Az vagy amit megiszol?

Minden bizonnyal számodra is kifejezetten fontos a saját és családod egészsége, éppen ezért jó tisztában lenni azzal, mit viszünk be pontosan a szervezetünkbe, nem csak az ételekkel, de az innivalókkal is.  A napi folyadékbevitelt sokféle itallal valósíthatjuk meg de korántsem mindegy, mivel. Gyermekkorból szinte mindenkinek ismerősek az édes gyümölcs ízesítésű ivólevek.Ebben a mondatban két fontos […]
ELOLVASOM

Történelmet írtuk a gasztro-oscaron

A Simon Gyümölcs termékek is kiemelkedő minőségűnek bizonyultak az idei Great Taste Award versenyen, A napokban hirdették ki a Great Taste Awards eredményeit, ahol a mi italaink is elismerést kaptak! Két gyümölcslevünk és a szénsavas almafröccsünk bebizonyította, hogy az élelmiszeripar kiemelkedő termékei. A Great Taste Awards-t az élelmiszeripar Oscar díjaként tartják számon. Idén 109 országból […]
ELOLVASOM

KÓSTOLD MEG 
EZEKET IS!

Vajkörte (3 kg)

2 290 Ft

2 290 FtKOSÁRBA

Maradjunk 
kapcsolatban

Simon Gyümölcs Kft.
3031, Zagyvaszántó, Rákóczi út 87.
Adószám: 24651710-2-10
+36 20 539 7401
cx@simongyumolcs.hu

Fizetési módok

A kényelmes és biztonságos online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja, MNB engedély száma: H-EN-I-1064/2013. Bankkártyád adatai áruházunkhoz nem jutnak el.

Ne maradjon le a legjobb akciókról!

© 2022 | Minden jog fenntartva Simon Gyümölcs. | Készítette: adatfalodesign
bookmarkcalendar-full
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram