Barion Pixel

Cukormentes üdítők fajtái és hatásai. Valóban diétásak?

A cukormentes üdítőket diétásnak is nevezik, ebből pedig sokan azt a következtetést vonják le, hogy egészségesek is.

A hagyományos cukros üdítőkről ma már köztudott, hogy egészségtelenek, fogyasztásuk nem járul hozzá az egészséges táplálkozáshoz. Többek között megnövelik a napi kalóriabevitelt, tömeges elhízáshoz vezetnek, ezért negatív hatással van az egészségre.

Természetesen a magas cukortartalmú italok nem csak az elhízás révén gyakorolnak negatív hatást az egészségünkre, hanem inzulinrezisztenciát, 2-es típusú diabéteszt és keringési-, illetve érrendszeri betegségeket is okozhatnak. Éppen ezért ma már egyre többen fordulnak el fogyasztásuktól, ki az egészségügyi, ki pedig a hízlaló hatásuk miatt.

A legtöbb esetben sajnos még a tudatosabb fogyasztók sem képesek teljesen lemondani az édes ízekről, hiszen a szervezetünk hozzászokott ahhoz, hogy az italaink és ételeink a lehető legfinomabb formában készülnek el a sok-sok adalékanyagnak, illetve ízfokozónak köszönhetően.

A cukros italokat egyre többen cserélik le, de az édes ízről nem hajlandóak lemondani, ezért a megoldást a cukormentes üdítőkben keresik. Az kétségtelen, hogy így jóval kevesebb cukrot juttatnak a szervezetükbe, de vajon ezzel valóban jót tesznek az egészségüknek?

Diétás üdítő: vajon tényleg az?

A cukormentes üdítők – a modernkori kémiai eljárásoknak köszönhetően – ma már akár többszázszor is édesebbek lehetnek, mint a cukros italok. Mindezt természetes és mesterséges édesítőszerekkel érik el.

Mivel az édesítőszereket nehezen emészti meg az emberi szervezet, ezért érdemes róluk tudni, hogy a legtöbbször úgy érzékeltetik édes ízüket, hogy nem szívódnak fel, ezáltal feldolgozatlanul haladnak át az emésztőrendszeren. Emiatt valóban jóval kevesebb kalóriát tartalmaznak, mint a cukor. Míg utóbbi grammonként 4 kcal-t jelent, az édesítőszerek esetében grammonként legfeljebb 0,5 kcal-val kell számolnunk.

Ráadásul mivel akár többszázszor is édesebbek lehetnek, mint a cukrok, ezért jóval kevesebb is elég belőlük ahhoz, hogy ugyanolyan édes italokat állítsanak elő. Ha ezt a két faktort összeadjuk – a jóval alacsonyabb kalóriatartalmát és a jóval kisebb mennyiségét –, akkor valóban azt kapjuk, hogy a cukormentes üdítőitalok egyáltalán nem, vagy csak nagyon kevés energiát tartalmaznak.

Cukormentes üdítők

Az édesítőszerek sajnos egyáltalán nem egészségesebbek, mint a cukor, A cukormentes üdítőkben található édesítőszerek ugyanis képesek megtapadni a belek falain, ami amellett, hogy rendkívül egészségtelen, még többletsúlyt is eredményezhet. Emellett az emberi szervezet nem tudott még alkalmazkodni a fogyasztásukhoz, ezért számtalan krónikus betegséget képesek előidézni.

Amit pedig még érdemes megjegyezni: a cukrok nem feltétlenül egészségtelenek!

Két aranyszabály van, amit be kell tartanunk a cukrok fogyasztásakor:

  1. Mértékkel: az emberi agynak szüksége van a cukorra, de csak korlátozott (napi 20-25 gramm) mennyiségben.
  2. A cukroknál főleg azokat a fajtákat érdemes kerülnünk, amelyek mesterségesen, kémiai úton kerülnek előállításra.

Ez utóbbira példák:

  • Kukoricaszirup
  • Glükóz-fruktóz szirup
  • Szacharóz (étkezési cukor)

Léteznek azonban olyan cukrok is, amelyekre a szervezet sokkal jobban reagál, és ha nem fogyasztjuk túl őket, akkor igenis helyük van a mindennapi diétában!

Ahhoz, hogy finom, édes, zamatos ízeket érezzünk, nem kell extra kalóriát vagy édesítőszereket fogyasztanunk, hiszen a természet a rendelkezésünkre bocsátott egészséges és ízletes gyümölcsöket, amelyek közül sok megterem hazánkban is.

A gyümölcsök fruktózt tartalmaznak, ám emellett rendkívül fontos vitaminokat, ásványi anyagokat, antioxidánsokat és nyomelemeket is, így a cukros vagy cukormentes üdítőitalok “üres kalóriáihoz” képest rendkívül gazdagok és egészségesek.

Fruktózt pedig csak és kizárólag a gyümölcsök, illetve a méz tartalmaz természetes formában, ezekkel érdemes édesíteni!Amennyiben pedig egy olyan kész italra vágyunk, amely cukormentes, de mégis finom: a Simon Gyümölcs természetes üdítőitalai 100%-ban természetes alapanyagokból, cukor, édesítő- és tartósítószerek, ízfokozók, valamint mesterséges aromák nélkül készülnek, friss gyümölcsökből.

Próba Csomag Plusz

Almafröccs

almafröccs

Természetes, almával ízesített szénsavas víz. A Simon Gyümölcs isteni almalevek zamata keveredik a frissítő szénsavas vízzel, ami tökéletes frissítő egész évben! Semmi hozzáadott cukor vagy tartósítószer, csak természetes almalé és víz, annyi az egész!

Feketeribizlis természetes üdítőital

feketeribizlis szénsavas víz

Fanyarul finom zamatú, természetes frissítő, fantasztikus feketeribizliből!  A feketeribizli esszenciája, egy kis extra buborékkal.  A cukor és tartósítószerek pedig kimaradnak a buliból!

Grapefruitos természetes üdítőital

grapefruitos szénsavas víz

A grapefruit élénk ízvilága egy fantasztikus, bubis italban. Ez a kellemesen savanykás frissítő természetes grapefruitlével készül, amit már csak a szénsavas víz dob fel még jobban!

Limonádé

limonádé

Citrommal és természetes édesítőszerrel ízesített limonádé üdítőital. A sárga citrus pezsdítő erejénél és a természetes édesítőszerek kellemes ízénél elképzelni sem lehetne természetesebb kombinációt!  Fanyar, mégis kellően édeskés szénsavas innivaló, amely jól behűtve ideális szomjoltó — bárhol, bármikor.

Meggyes természetes üdítőital

meggyes

A mennyei meggyíz egy szénsavas természetes italban. Semmi hozzáadott cukor vagy tartósítószer. Csak a meggy valódi aromája, Simon receptúra szerint, a legfinomabb arányban.

Minden természetes üdítőital egy csomagban

Amennyiben pedig még édesebb és karakteresebb ízekre vágyunk, próbáljuk ki a 100%-os gyümölcsleveket is, amelyek a piacon megszokott termékekkel szemben nem sűrítményekből, hanem valódi, friss és zamatos gyümölcsökből készülnek, hidegen sajtolva, hogy vitamin- és ásványianyag tartalmukat a lehető leginkább megőrizzék.

Emellett lehetőségünk van arra is, hogy magát a friss gyümölcsöt vásároljuk meg mindenfajta feldolgozás nélkül, hiszen a szervezetnek főleg szilárd táplálékra van szüksége, ezért a legjobban azzal járunk, ha az üdítőitalokat és gyümölcsleveket az alapanyagként szolgáló gyümölcsökkel együtt fogyasztjuk.

HASONLÓ CIKKEK

Az vagy amit megiszol?

Minden bizonnyal számodra is kifejezetten fontos a saját és családod egészsége, éppen ezért jó tisztában lenni azzal, mit viszünk be pontosan a szervezetünkbe, nem csak az ételekkel, de az innivalókkal is.  A napi folyadékbevitelt sokféle itallal valósíthatjuk meg de korántsem mindegy, mivel. Gyermekkorból szinte mindenkinek ismerősek az édes gyümölcs ízesítésű ivólevek.Ebben a mondatban két fontos […]
ELOLVASOM

Történelmet írtuk a gasztro-oscaron

A Simon Gyümölcs termékek is kiemelkedő minőségűnek bizonyultak az idei Great Taste Award versenyen, A napokban hirdették ki a Great Taste Awards eredményeit, ahol a mi italaink is elismerést kaptak! Két gyümölcslevünk és a szénsavas almafröccsünk bebizonyította, hogy az élelmiszeripar kiemelkedő termékei. A Great Taste Awards-t az élelmiszeripar Oscar díjaként tartják számon. Idén 109 országból […]
ELOLVASOM

KÓSTOLD MEG 
EZEKET IS!

Limitált húsvéti kiadás – Alma Répa céklalé

3 192 Ft

3 192 FtKOSÁRBA

Vajkörte (3 kg)

2 290 Ft

2 290 FtKOSÁRBA

Maradjunk 
kapcsolatban

Simon Gyümölcs Kft.
3031, Zagyvaszántó, Rákóczi út 87.
Adószám: 24651710-2-10
+36 20 539 7401
cx@simongyumolcs.hu

Fizetési módok

A kényelmes és biztonságos online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja, MNB engedély száma: H-EN-I-1064/2013. Bankkártyád adatai áruházunkhoz nem jutnak el.

Ne maradjon le a legjobb akciókról!

© 2022 | Minden jog fenntartva Simon Gyümölcs. | Készítette: adatfalodesign
bookmarkcalendar-full
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram