Barion Pixel

Az vagy amit megiszol?

Minden bizonnyal számodra is kifejezetten fontos a saját és családod egészsége, éppen ezért jó tisztában lenni azzal, mit viszünk be pontosan a szervezetünkbe, nem csak az ételekkel, de az innivalókkal is. 

A napi folyadékbevitelt sokféle itallal valósíthatjuk meg de korántsem mindegy, mivel.

Gyermekkorból szinte mindenkinek ismerősek az édes gyümölcs ízesítésű ivólevek.
Ebben a mondatban két fontos dolog is szerepel, amin el kell gondolkoznunk. Az „édes” és az „ízesítésű”.
Önmagában, ha valamilyen termékre rá van írva, hogy gyümölcs, még nem jelenti azt, hogy minden szempontból egészséges, a hozzáadott cukor, aromák és egyéb adalékok miatt.

A boltok polcain megtalálható gyümölcsalapú készítmények, legyenek azok szénsavas italok, vagy valamennyi százalékos levek, vagy nektárok, egytől egyig gyümölcs sűrítmények visszahígításával készülnek. A sűrítményhez elsősorban almát használnak, mivel egy könnyedén elérhető és feldolgozható, de általában gyengébb minőségű nyersanyag, amit utólag más hozzávalókkal javítanak fel.
A sűrítményhez adott víz, cukor, tartósítószerek különböző aránya a receptúrától függ.

céklalé

Mi a különbség az ivólé és a gyümölcslé között?

A 100%-os gyümölcslevek, melyek szintén sűrítményből készülnek viszonylag jobb minőségűek, de ez valójában annyit jelent, hogy ugyanannyi folyadékot pótoltak vissza a termékbe, mint amennyit kinyertek belőle a sűrítésnél.
Így változik az arány például az 50%-os gyümölcsleveknél, ahol kétszer annyi a folyadék mennyisége, mint a gyümölcs alapállapotában.

A sűrítési folyamatnál sajnos mindenképp számolnunk kell vitaminveszteséggel is. Minél magasabb hő és minél több oxigén éri az alapanyagokat, annál nagyobb lesz a tápanyagveszteség is.

Még a 100%-osra hígított levekből is hiányoznak hasznos komponensek, rostok, enzimek, aminosavak.
Mivel a C-vitamin különösen érzékeny a hőre és oxigénre, így e vitamin valamilyen szintû pótlását szokták alkalmazni a gyártók. 
A feldolgozásnak, szállításnak és tárolásnak köszönhetően a nyers gyümölcs frissességéből tehát nagyon kevés marad.

Mi a helyzet a hidegen préselt gyümölcslevekkel?

A Simon Gyümölcs blogon már volt róla szó, hogy mi miért is ragaszkodunk ehhez az eljáráshoz.
Az első számú szempont a megfelelő, minőségi alapanyag. Gazdaságunkban nem melléktermékként tekintünk a levekre, mi kifejezetten erre a célra termesztjük a gyümölcsöket. Csak saját termesztésű, gondosan nevelgetett és válogatott alapanyagok kerülnek gyümölcsleveinkbe

A hidegen préselés során a gyümölcs és zöldség nem érintkezik oxigénnel és magas hővel,  ezáltal sokkal jobban megőrzi tápanyagtartalmát. Minimális hőkezelést alkalmazunk, épp annyit, amennyi elegendő.
Sem hozzáadott cukor, sem egyéb tartósítószerek nem kerülnek bele, ettől tudják a Simon Gyümölcs hidegen préselt levek 100%-ig megőrizni a friss gyümölcs zamatát, ami semmihez sem hasonlítható.

Ismerd meg gyümölcsleveink széles választékát, és kóstold meg a hamisítatlan, természetes ízvilágú, hidegen préselt nedűket!

Amit nálunk, a Simon Gyümölcsnél találsz nem gyümölcs jellegű, vagy gyümölcs ízesítésű, ez maga a gyümölcs. 

HASONLÓ CIKKEK

Az vagy amit megiszol?

Minden bizonnyal számodra is kifejezetten fontos a saját és családod egészsége, éppen ezért jó tisztában lenni azzal, mit viszünk be pontosan a szervezetünkbe, nem csak az ételekkel, de az innivalókkal is.  A napi folyadékbevitelt sokféle itallal valósíthatjuk meg de korántsem mindegy, mivel. Gyermekkorból szinte mindenkinek ismerősek az édes gyümölcs ízesítésű ivólevek.Ebben a mondatban két fontos […]
ELOLVASOM

Történelmet írtuk a gasztro-oscaron

A Simon Gyümölcs termékek is kiemelkedő minőségűnek bizonyultak az idei Great Taste Award versenyen, A napokban hirdették ki a Great Taste Awards eredményeit, ahol a mi italaink is elismerést kaptak! Két gyümölcslevünk és a szénsavas almafröccsünk bebizonyította, hogy az élelmiszeripar kiemelkedő termékei. A Great Taste Awards-t az élelmiszeripar Oscar díjaként tartják számon. Idén 109 országból […]
ELOLVASOM

KÓSTOLD MEG 
EZEKET IS!

Limitált húsvéti kiadás – Alma Répa céklalé

3 192 Ft

3 192 FtKOSÁRBA

Vajkörte (3 kg)

2 290 Ft

2 290 FtKOSÁRBA

Maradjunk 
kapcsolatban

Simon Gyümölcs Kft.
3031, Zagyvaszántó, Rákóczi út 87.
Adószám: 24651710-2-10
+36 20 539 7401
cx@simongyumolcs.hu

Fizetési módok

A kényelmes és biztonságos online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja, MNB engedély száma: H-EN-I-1064/2013. Bankkártyád adatai áruházunkhoz nem jutnak el.

Ne maradjon le a legjobb akciókról!

© 2022 | Minden jog fenntartva Simon Gyümölcs. | Készítette: adatfalodesign
bookmarkcalendar-full
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram