Barion Pixel

Mire jó a homoktövis? Hatása és különböző fogyasztási módjai

Egyre több helyen lehet találkozni a furcsa nevű homoktövissel, gyógyszertárakban vagy akár fagyizókban is, mégis viszonylag keveset tudunk róla. Érdemes gyorsan utánajárni, mivel rengeteg pozitív tulajdonsága van ennek a kis csodanövénynek:

A természetgyógyászat egyik legismertebb növénye kétségtelenül a homoktövis. E mögött az a tény áll, hogy rengeteg vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, ezáltal fogyasztása igen pozitív hatást gyakorol az emberi szervezetre.

Szerencsére ma már számos formában fogyasztható, így nem muszáj homoktövis bokrot nevelnünk ahhoz, hogy hozzájuthassunk az értékes gyógynövény leveleihez, velőjéhez vagy magvaihoz.

Az alábbiakban azt mutatjuk be, hogy pontosan milyen hatásai vannak, mit érdemes tudni róla a fogyasztás előtt, milyen formában fogyasztható – és honnan érdemes beszerezni?

A homoktövis növény

A homoktövis (Hippophae rhamnoides) főleg Ázsiában és a Himaláján terem, de egyes fajtái Magyarországon is honosak.

A bokor maga 3-5 méter magasra nő – de egyes fafajtái akár 10 méter fölé is nőhetnek.

A homoktövis az ezüstfafélék családjába tartozó tövises cserje, mely könnyen megél a kopár, sziklás helyeken, de kedveli a tengerparti homokos dűnéket is, innen kapta nevét is. Levelei hosszúkás ezüstös árnyalatúak, melyek gyógyteaként lefőzve számos egészségügyi problémára nyújtanak megoldást.

Leghasznosabb része azonban a narancsszínű bogyója, melynek összetevői miatt a homok aranyának is nevezik, igazi immunerősítő gyógynövényként tartják számon.

A homoktövist már i. e. 900 évvel is ismerték a tibeti orvosok, égési sérülések, gyomorfekély és májgyulladás kezelésére használták, de Magyarországon is őshonos ez a gyógyhatású növény. Azt azonban fontos tudni, hogy itthon védett növénynek számít!

Levelei gyógyhatással bírnak, de főleg narancssárga színű termése az, aminek a népszerűségét köszönheti. A termésében található ugyanis a homoktövis velő, illetve a homoktövis mag, amiből kinyerhető a magolaj.

Vajon mire jók ezek?

Homoktövis hatása

A homoktövis hatása

C-vitamin bomba

A kis tojás alakú, élénknarancs bogyókat joggal nevezhetjük C-vitamin bombának, ugyanis tízszer annyi C-vitamint tartalmaznak, mint a citrom. A homoktövist ezért ideális lehet megfázás esetén fogyasztani.

Immunerősítő

A C-vitaminon kívül számos egyéb fontos vitamint tartalmaz a növény, többek között A-, B- és E-vitamint, illetve béta karotint is. Ezek az antioxidánsok mind szerepet játszanak a sejtek védelmében, növelik szervezetünk védekezőképességének hatékonyságát, valamint késleltetik az öregedési folyamatokat. A B12-vitamin tartalma azért különleges, mert ez a vitamin főleg az állati eredetű táplálékban található meg.

Erőnlétnövelő

Fizikai és szellemi teljesítményünket is támogathatjuk a homoktövissel, sportolók körében is méltán népszerű erőnlétfokozó.

Zsíroldó hatású

A homoktövis csökkenti a vér koleszterinszintjét, fokozza az anyagcserét és még a bőrszövetek feszességét is, ami igazán jó hír lehet a fogyókúrázók számára.

Plusz még finom is

Szuper egészségvédő tulajdonságain túl jellegzetes savanykás aromával is bír. Ízesítésként is számos variációban láthattuk már: joghurtokban, fagyikban, lekvárokban, szirupokban feldolgozva. Nyers formában azonban talán kicsit erős és túl fanyar ízű, ráadásul kevésbé elérhető, mivel védett növény, begyűjtése tilos.

Tehát az imént bemutatott hatóanyagoknak köszönheti megannyi pozitív hatását, például:

  • Megerősíti az immunrendszert, a népi mondás szerint “távol tartja a megfázást”
  • Segíti az immunrendszert a különböző fertőzések, vírusok és baktériumok ellen
  • Gátolja a hajhullást
  • Lelassítja az erek elmeszesedését
  • Képes csökkenteni a vércukorszintet
  • Késlelteti az öregedést
  • Nagymértékben fokozza az anyagcserét
  • Segít a máj és a gyomor megóvásában

A homoktövis fogyasztását azonban – mint minden gyógynövény esetében – túlzásba lehet vinni. Mivel aktív hatóanyagokat tartalmaz, ezért terhes vagy szoptató nőknek, illetve 12 év alatti gyermekeknek nem ajánlott.
Abban az esetben is kerülni kell a fogyasztását, ha bél-, epe- vagy hasnyálmirigy betegségben vagy gyulladásban szenvedünk.

Amennyiben az egyik fentebb említett kockázati tényező sem áll fenn, akkor is célszerű inkább csak kisebb adagokban fogyasztani, hiszen nagyobb mennyiségben hashajtó hatású lehet.

Homoktövis fogyasztása

Homoktövis velő fogyasztása

A homoktövist nyers csemegeként is fogyaszthatjuk, amennyiben kedveljük az enyhén fanyarkás, savanyú ízt – de az első fagyok után már jóval édesebbé válik.

Ma már azonban sokkal egyszerűbb feldolgozott formában hozzájutni és fogyasztani. A leveleiből ízletes homoktövis teát készíthetünk. Emellett a homoktövis velő és a magolaj pozitív hatásait is főleg italokban élvezhetjük.

A homoktövis italnak igen élénkítő íze van – ez a velőjének viszonylag fanyar, savanykás mivoltából fakad, éppen ezért célszerű más gyümölcsökkel keverni.

A homoktövisről ugyanis tudni kell, hogy önmagában fogyasztva igen savanyú íze van, főleg nyers formájában – a citrusokéra emlékeztető bizsergést hagy a nyelven. Ám ha egy olyan gyümölccsel keverjük, mint az alma, akkor kiegészítik egymást, és a homoktövis ital ízre is élénkítő, markáns fanyarsága találkozik majd a nap érlelte alma édességével.

A Simon Gyümölcs egyik legnépszerűbb terméke például a 100%-os Alma-Homoktövislé, amely a homoktövis minden pozitív tulajdonságát tartalmazza, ám emellett az alma hatásaival is keveri, aminek a következménye egy sokkal kiegyensúlyozottabb ízélmény lett.

homoktövislé

Sokszor készítenek belőle dzsemet vagy szeszes italt is, ám a hőkezelés miatt a legtöbb vitamin, ásványi anyag és flavonoid lebomlik, ezért főleg az íze kedvéért érdemes így fogyasztani, mintsem pozitív egészségügyi hatásai miatt.

A fogyasztás alatt azonban nem csak a növény szájon át történő fogyasztását érthetjük, ugyanis a különböző kozmetikumokban is előszeretettel használják, például a bőr kezelésére és az öregedés lelassítására. Emellett természetesen a gyógyászatban is közkedvelt növény.

Gyakran ismételt kérdések

Mit érdemes tudni a homoktövisről?

A homoktövist a köznyelvben “csodanövényként” emlegetik, hiszen rendkívül sok pozitív hatással rendelkezik – ám itthon védett növénynek számít!

Milyen hatással bír a homoktövis a szervezetre?

A homoktövis rendkívül gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban, flavonoidokban és antioxidánsokban, ezáltal gyógynövénynek minősül – védi és támogatja az immunrendszerünket, ezáltal segít megakadályozni a fertőzéseket, megfázást. Emellett öregedésgátló hatása is közismert.

Milyen formában fogyasztható?

Fogyasztható nyersen vagy feldolgozott formában is, például teában, gyümölcsitalokban, dzsemben, vagy alkoholos italokban is.

Kinek nem ajánlott a fogyasztása?

A homoktövis fogyasztását – mint minden gyógynövény esetében – túlzásba lehet vinni. Mivel aktív hatóanyagokat tartalmaz, ezért terhes vagy szoptató nőknek, illetve 12 év alatti gyermekeknek nem ajánlott fogyasztani, de abban az esetben is kerülni kell, ha bél-, epe- vagy hasnyálmirigy betegségben vagy gyulladásban szenvedünk.

Összefoglalás

A homoktövis az egyik legismertebb gyógynövény, pozitív hatásainak listája igen hosszú.
Itthon védett növénynek számít.

Fogyasztható nyersen – de feldolgozott formában akár italként, dzsemekben és süteményekben is.

Ahhoz azonban, hogy a hatásai mellett az íze is jó legyen, érdemes más gyümölcsökkel – például almával – keverni, ekkor ugyanis fanyarságát egy édesebb ízzel egészítjük ki.

Amennyiben kedvet kaptál a homoktövis kipróbálásához, vagy más gyümölcsöt is megkóstolnál, tekintsd meg a gyümölcsleveinket!

HASONLÓ CIKKEK

Az vagy amit megiszol?

Minden bizonnyal számodra is kifejezetten fontos a saját és családod egészsége, éppen ezért jó tisztában lenni azzal, mit viszünk be pontosan a szervezetünkbe, nem csak az ételekkel, de az innivalókkal is.  A napi folyadékbevitelt sokféle itallal valósíthatjuk meg de korántsem mindegy, mivel. Gyermekkorból szinte mindenkinek ismerősek az édes gyümölcs ízesítésű ivólevek.Ebben a mondatban két fontos […]
ELOLVASOM

Történelmet írtuk a gasztro-oscaron

A Simon Gyümölcs termékek is kiemelkedő minőségűnek bizonyultak az idei Great Taste Award versenyen, A napokban hirdették ki a Great Taste Awards eredményeit, ahol a mi italaink is elismerést kaptak! Két gyümölcslevünk és a szénsavas almafröccsünk bebizonyította, hogy az élelmiszeripar kiemelkedő termékei. A Great Taste Awards-t az élelmiszeripar Oscar díjaként tartják számon. Idén 109 országból […]
ELOLVASOM

KÓSTOLD MEG 
EZEKET IS!

Limitált húsvéti kiadás – Alma Répa céklalé

3 192 Ft

3 192 FtKOSÁRBA

Vajkörte (3 kg)

2 290 Ft

2 290 FtKOSÁRBA

Maradjunk 
kapcsolatban

Simon Gyümölcs Kft.
3031, Zagyvaszántó, Rákóczi út 87.
Adószám: 24651710-2-10
+36 20 539 7401
cx@simongyumolcs.hu

Fizetési módok

A kényelmes és biztonságos online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja, MNB engedély száma: H-EN-I-1064/2013. Bankkártyád adatai áruházunkhoz nem jutnak el.

Ne maradjon le a legjobb akciókról!

© 2022 | Minden jog fenntartva Simon Gyümölcs. | Készítette: adatfalodesign
bookmarkcalendar-full
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram