Barion Pixel

Simon Gyümölcs a Hungaricool by SPAR nyertesei között

Manapság mindenhol szembejön velünk a fenntarthatóság fogalma, és bizonyára tisztában is vagyunk azzal, milyen sok lépést tehetünk azért, hogy élhetőbb hely maradjon a bolygónk, lehetőleg minél tovább.

A szemét szelektíven történő gyűjtése, a komposztálás vagy a műanyag helyettesítése újrahasznosítható anyagokkal is egy közülük. 

Amikor vásárolunk, akkor is dönthetünk, hogy a fenntartható életmódot támogatjuk, hiszen a termékeknek is van ökológiai lábnyoma. Nem mindegy, honnan származik, hogy milyen sokat kell utaznia az adott tételnek, ráadásul ez a minőségre is hatással lehet. Tehát a legszerencsésebb, ha megbízható forrásból, lehetőleg helyi termelőktől szerezzük be az élelmiszereket, ezáltal a saját országunk kistermelőit is támogatjuk és minőségi, egyedi termékeket próbálhatunk ki.

Éppen ennek a koncepciónak a mentén jött létre a Hungaricool by SPAR projekt. A pályázat során olyan hazai vállakozások jelentkezést várják, akik Magyarországon előállított, magas minőségű termékeket gyártanak. Több kategóriában is lehet nevezni, elsősorban étel és ital, de non-food, vagyis nem ehető szekció is nyitott a vállalkozások számára.

A termékverseny nyerteseinek díja, hogy egy alapos szakmai mentroprogram után, saját termékeikkel kikerülhetnek az INTERSPAR polcaira.

Ennek az együttműködésnek köszönhetően országszerte megtalálhatóak lesznek az üzletekben a nyertes kézműves márkák, ezáltal szélesebb körben szerezhetnek ismertséget.

Az előző évek tapasztalatai alapján erre egyre nagyobb az igény, és nagyon népszerűek lettek a Hungaricoolból kikerült termékek.

Nagy sikert értek már el az előző évadokból sós, édes, csokis, csilis,  különféle innovatív ennivalók és innivalók gyártói, sőt izgalmas kollaborációs is születtek. A nyertesek összefogásából született egy teljesen új, hibrid termék amiből minden márka kivette, vagy inkább belerakta a saját részét. A Hungaricool tehát végtelen lehetőséget nyújt a kisvállakozások számára a fejlődéshez.

És hogy miért is beszélünk erről ennyit?

Hatalmas öröm számunkra, hogy bejelenthetjük, a Simon Gyümölcs bekerült a 2022-es Hungaricool nyertesei közé.

A projekt már a kezdetektől fogva szimpatikus volt számunkra, és nagyon nagy elismerés, hogy idén a mi termékeink is kiállták a próbát és bekerülhetnek az INTERSPAR áruházakba.

Ez egy szuper lehetőség a Simon Gyümölcs számára, hiszen még több emberhez juthatnak el ínycsiklandó gyümölcsleveink országszerte.

A meglévő vevőink mellett még több vásárló számára lesznek elérhetőbbek termékeink, és akik eddig meg hallottak rólunk, most azok is jobban megismerhetnek bennünket.

A másik remek előnye ennek a támogatásnak a mentorprogram, ahol többet tanulhatunk meg arról, hogy a kiskereskedelmi láncoknál milyen elvárásoknak kell megfelelni, és hogyan tudunk a piacon legjobban érvényesülni.

HASONLÓ CIKKEK

Az vagy amit megiszol?

Minden bizonnyal számodra is kifejezetten fontos a saját és családod egészsége, éppen ezért jó tisztában lenni azzal, mit viszünk be pontosan a szervezetünkbe, nem csak az ételekkel, de az innivalókkal is.  A napi folyadékbevitelt sokféle itallal valósíthatjuk meg de korántsem mindegy, mivel. Gyermekkorból szinte mindenkinek ismerősek az édes gyümölcs ízesítésű ivólevek.Ebben a mondatban két fontos […]
ELOLVASOM

Történelmet írtuk a gasztro-oscaron

A Simon Gyümölcs termékek is kiemelkedő minőségűnek bizonyultak az idei Great Taste Award versenyen, A napokban hirdették ki a Great Taste Awards eredményeit, ahol a mi italaink is elismerést kaptak! Két gyümölcslevünk és a szénsavas almafröccsünk bebizonyította, hogy az élelmiszeripar kiemelkedő termékei. A Great Taste Awards-t az élelmiszeripar Oscar díjaként tartják számon. Idén 109 országból […]
ELOLVASOM

KÓSTOLD MEG 
EZEKET IS!

Limitált húsvéti kiadás – Alma Répa céklalé

3 192 Ft

3 192 FtKOSÁRBA

Vajkörte (3 kg)

2 290 Ft

2 290 FtKOSÁRBA

Maradjunk 
kapcsolatban

Simon Gyümölcs Kft.
3031, Zagyvaszántó, Rákóczi út 87.
Adószám: 24651710-2-10
+36 20 539 7401
cx@simongyumolcs.hu

Fizetési módok

A kényelmes és biztonságos online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja, MNB engedély száma: H-EN-I-1064/2013. Bankkártyád adatai áruházunkhoz nem jutnak el.

Ne maradjon le a legjobb akciókról!

© 2022 | Minden jog fenntartva Simon Gyümölcs. | Készítette: adatfalodesign
bookmarkcalendar-full
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram