2021 OMÉK élménybeszámoló

Nagy izgalommal vártuk a 2021 október 7. és 10. között megrendezett Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást és Vásárt, vagyis az OMÉK-ot. Izgalmunk tárgya, hogy a korona-vírus járvány miatt hosszabb kihagyás után személyesen is találkozhattunk közönségünkkel, és végre bemutathattuk új termékcsaládunkat, a Simon Fresh-t.

szénsavas üdítő

Az OMÉK-ot immár 80. alkalommal rendezték meg a Vadászati és Természeti Világkiállítás társrendezvényeként a HUNGEXPO területén. A kétévente megrendezendő esemény a hazai agrárium és élelmiszeripar legjelentősebb országos eseménye.  A rendezvény október 7-én tizennégyezer-ötszáz négyzetméteren, közel ötszáz kiállító részvételével nyitotta meg kapuit. 

Standunk a B pavilonban a Magyar Bankholding tagbankjai, a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank által megálmodott Termelői Piacon foglalt helyet. A Termelői Piac egységes élelmiszergazdaság és a termőföldtől az asztalig koncepciót tükrözte, helyes kis faházakban sorakoztatott fel sajt-, bor-, méz- vagy épp gyümölcslé kis termelőket. Nem véletlen, hogy a Termelői Piacot a Magyar Marketing Szövetség az OMÉK 2021 Kiállítás Marketing Díjjával jutalmazta. Ezúton is szeretnénk megköszönni a Magyar Bankholding tagbankjainak a lehetőséget, hogy mi is a termelői piac kiállítói közt szerepelhettünk.

omék

Saját kis faházunknál elsősorban új termékeinket a Simon Fresh alma-, és szőlőfröccsöt, valamint a Simon Fresh ízesített vizeit kínáltuk. De mellette bárki megkóstolhatta például almachipsünket és 100%-os gyümölcsleveinket, köztük a 2021-es év “Magyarország gyümölcsleve” díjjal jutalmazott Alma-Homoktövis levünket is. Nagy örömünkre óriási volt az érdeklődés, mind a négy napon hatalmas pörgést tapasztaltunk. Rengeteg pozitív visszajelzést, és természetesen építő jellegű kritikát is kaptunk, ami segíti a további fejlődésünket. Ezúton is köszönjük azoknak, akik megkóstolták termékeinket és elmondták nekünk őszinte véleményüket.

Hamar egyértelművé vált, hogy új termék-családunkból a gyümölcsfröccseink nyerték el leginkább az érdeklődők tetszését. Szinte kivétel nélkül mindenkinek ízlett, és máskor is szívesen fogyasztaná alma-, vagy szőlőfröccsünket is. Az már csak külön hab a tortán, hogy alkoholmentes fröccseink nem csak finomak, de egészségesek is - hiszen nem tartalmaznak sem hozzáadott cukrot, sem adalékanyagot. Mint, ahogy azt már megszokhattátok a Simon Gyümölcs leveknél is, csak gyümölcs és más semmi. 

Simon Fresh ízesített ásványvizeink ennél megosztóbbnak bizonyultak. Citrommal, Grapefruittal és Feketeribizlivel ízesített ásványvizeink kóstolásakor, sokan egy megszokott módon édes, cukros üdítőitalra számítottak - nekik sajnos kénytelenek voltunk csalódást okozni. Mint azt már más termékeinknél is tapasztaltátok, ezek sem tartalmaznak egy gramm hozzáadott cukrot sem, így a rendszerint mesterségesen édes cukoríz helyett a gyümölcsök természet adta fanyarsága dominál ezekben az ízesített vizekben. Többen viszont díjazták az igazi citrom és grapefruit ízt, és egy friss italnak titulálták, ami valóban oltja a szomjat.

Simon Fresh Megggyel ízesített ásványvizunkről azonban többen azt nyilatkozták, hogy pont olyan, mintha igazi, friss, épp a fáról leszakajtott meggybe harapnának. Az ízesített vizek közül, úgy éreztük, hogy ez az íz lett a kedvenc.

simon gyümölcs

Óriási élmény volt számunkra, hogy személyesen is találkozhattunk az érdeklődőkkel, és azonnali visszajelzést kaphattunk az új termékcsaládunkkal kapcsolatban.

Ha nincs időd, vagy lehetőséged kilátogatni a rendezvényre, akkor is belekóstolhatsz a Simon Fresh élménybe, hiszen webshopunkban már megrendelhetők ízesített szénsavas vizeink és kétféle gyümölcsfröccsünk is. 

HASONLÓ CIKKEK

Az vagy amit megiszol?

Minden bizonnyal számodra is kifejezetten fontos a saját és családod egészsége, éppen ezért jó tisztában lenni azzal, mit viszünk be pontosan a szervezetünkbe, nem csak az ételekkel, de az innivalókkal is.  A napi folyadékbevitelt sokféle itallal valósíthatjuk meg de korántsem mindegy, mivel. Gyermekkorból szinte mindenkinek ismerősek az édes gyümölcs ízesítésű ivólevek.Ebben a mondatban két fontos […]
ELOLVASOM

Black Friday

A Fekete Péntek azaz Black Friday felirattal szinte már megszámlálhatatlan helyen találkozhattunk már, amely általában a nagy akciók időszakát jelzi. De honnan is ered ez a “hagyomány”, és miért érdemes kihasználni, most részletesebben kiderül: A Black Friday története dióhéjban Az Amerikai Egyesül Államok egyik legfontosabb ünnepe a Hálaadás, vagyis Thanksgiving, a hagyományok szerint az őszi […]
ELOLVASOM

KÓSTOLD MEG 
EZEKET IS!

Birsalma

790 Ft

-tól

790 FtVálassz

Simon Fresh Fröccs csomag

7 440 Ft

7 440 FtKOSÁRBA

Maradjunk 
kapcsolatban

Simon Gyümölcs Kft.
3031, Zagyvaszántó, Rákóczi út 87.
Adószám: 24651710-2-10
+36 37 999 490
[email protected]

Fizetési módok

A kényelmes és biztonságos online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja, MNB engedély száma: H-EN-I-1064/2013. Bankkártyád adatai áruházunkhoz nem jutnak el.

Ne maradjon le a legjobb akciókról!

bookmarkcalendar-full
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram