Barion Pixel

Blog

cékla

A szupercékla titkos élete

Volt már róla szó, hogy a cékla mitől lett a hétköznapok hőse, de van pár szuperképessége, amiről talán még te sem tudtál. Minden képregényhősnek megvan a maga kis titka, de mi most lerántjuk a leplet, mi rejtőzik a cékla lila álruhája alatt.

cékla

Vérképző
Ez a vöröseslila színű zöldség egy igazi vérszegénység elleni csodaszer! 
Pozitív hatással bír a keringésre, egyrészt a benne rejlő folsav miatt, másrészt a céklában található vasat az emberi szervezet jobban tudja hasznosítani, mint amit bármely más növényből nyert.

Memóriajavító
Mivel javítja a vérkeringést, többek között az agyban is, ezért hatásos az idegrendszer egészségének megőrzésében.
Nem is gondolnád, de a cékla rendszeres fogyasztásával csökkenthetjük a különböző típusú demenciák, így az Alzheimer-kór rizikóját, és a memóriánkat is élesen tarthatjuk.

Szívvédő
A magas vérnyomás számos más súlyos betegséggel hozható összefüggésbe, mint például a szívroham és stroke. A cékla védi az artériák falát, ezzel védi a szívet, ahogyan csak tudja, jobb mint egy adamantium-pajzs!

céklalé

Méregtelenítő
A cékla óvja a májat is, amely a méreganyagok lebontásáért felelős. 
Ezáltal hatással van az emésztésre, valamint bőrünkre is, kívül belül megtisztít hatóanyagaival.

Rákmegelőző
A daganatos betegségek elleni heroikus küzdelemben is remek segítőtárs a cékla.
A benne rejlő antioxidánsok és fitokemikáliák erős daganatellenes hatásokkal rendelkeznek, ezek a vegyületek jelentős mértékben képesek lelassítani a tumorok növekedésének ütemét. 

Állóképesség növelő
A cékla szokásosnál magasabb nitráttartalma szintén javítja a véráramlást, ezáltal nekünk is szupererőt ad a sportoláshoz!
Betain tartalmának köszönhetően hatékony gyulladáscsökkentő is, megvédi a belső szerveket, így könnyebben megy a sejtek regenerálódása is!

A végtelenségig sorolhatnánk a cékla jótékony hatásait, de ennyi szupererőt már Vasember is megirigyelne.

Ha a saját bőrödön is megtapasztalnád ezeket a nagyszerű tulajdonságokat, a legérdemesebb lé formájában fogyasztani a céklát.
Ebben segítségedre lehetünk, hiszen a Simon Gyümölcsnél számos kombinációban megtalálhatod a céklaleveket:

Natúr, Alma-Cékla, valamit Alma-Cékla-Répa változatokban is elérhető, de ha igazán nagy dobásra készülsz, választhatod a Cékla csomagunkat is!

céklalé