Barion Pixel

Black Friday

A Fekete Péntek azaz Black Friday felirattal szinte már megszámlálhatatlan helyen találkozhattunk már, amely általában a nagy akciók időszakát jelzi. De honnan is ered ez a “hagyomány”, és miért érdemes kihasználni, most részletesebben kiderül:

gyümölcslevek

A Black Friday története dióhéjban

Az Amerikai Egyesül Államok egyik legfontosabb ünnepe a Hálaadás, vagyis Thanksgiving, a hagyományok szerint az őszi betakarítások után adnak hálát ilyenkor az emberek Istennek. Ez az ünnep1941 óta hivatalosan november negyedik csütörtökjére esik, ilyenkor gyűlnek össze a rokonok az ország minden részéről. A csütörtök utáni pénteket emiatt sokan szabadságot vettek ki, egyrészt, hogy családi vacsora fáradalmait kipihenjék, másrészt ezzel a nappal kibővített hosszúhétvégén már megkezdhették a karácsonyi bevásárlást.

Számos legenda kering, hogyan is alakulhatott ki a mai formában létező Fekete Péntek. Az egyik első feljegyzés szerint nem az ünnepi vásárláshoz, hanem épp egy pénzügyi krízishez köthető, méghozzá az amerikai aranypiac összeomlásához. 1869. szeptember 24-én két Wall Street-i ügynök rengeteg aranyat vásárolt fel a nemzeti aranykészletből, annak reményében, hogy ezzel megemelkedik az ára, és óriási profithoz juthatnak majd. Ezen a bizonyos szeptemberi pénteken azonban lehullott a lepel az összeesküvésről, ami bedöntötte a tőzsdét, gazdagokat és szegényeket csődbe taszítva egyaránt.
Egy másik történet már jobban kapcsolódik a kereskedelemhez, eszerint az egész éves veszteséges, azaz piros számjegyű időszak a Hálaadást követően kezdett nyereséges lenni, az ünnepi leárazásoknak köszönhetően, amit már fekete számjegyekkel jegyeztek. Ugyan az igaz, hogy a kereskedők a veszteséget pirossal, a profitot pedig feketével jelölték, ezt a Black Friday eredettörténetet elutasították.

fekete péntek


A Fekete Péntek ma, vagy egész héten

Az idők során sokat alakult ez a hagyomány, az eredete kevésbé maradt meg az emlékekben, annál inkább a hatalmas akciókkal csábító üzletek és  a kígyózó sorok a boltok előtt. Szerencsére mára már el lehet kerülni a kényelmetlen tömeget és sorbanállást, hiszen a otthonról, online vásárlással is kihasználhatjuk az akciókat.
Sőt, az eredeti Fekete Péntek egynapos akcióból akár négy vagy ötnapossá nőtte ki magát, így tovább élvezhetjük a kedvezményeket.
Ez a helyzet a Simon Gyümölcsnél is, ugyanis nem csak pénteken, hanem november 22-28 között egész héten akciósan vásárolhatjátok meg a vadiúj Simon Fresh termékeket illetve a hidegen préselt gyümölcsleveket is.

ízesített víz

Szuper lehetőség, hogy kipróbáljatok valami újat, vagy épp betárazzatok a jól bevált gyümölcsös kedvencekből.
A Simon Fresh dobozos italok természetes gyümölcsléből és szénsavas vízből készülnek, nem tartalmaznak hozzáadott cukrot, sem tartósítószert, így csak a gyümölcs valódi zamatát élvezheted egy pezsdítő italban.
Érdemes kihasználni az akciót és feltölteni a kamrát a Simon Gyümölcs levekkel is, így a téli időszakra jut bőven a vitamindús gyümölcsökből és zöldségekből készült préslevekből.
A hidegen préselési eljárásnak köszönhetően ugyanis a lehető legtöbb ásványi anyagot és antioxidánst igyekszünk megtartani a friss alapanyagokból, így a vitaminhiányosabb időszakban jól tud jönni egy kis immunboost!

Vásároljátok meg kedvenc Simon Gyümölcs termékeiteket most 20% kedvezménnyel, kényelmesen a webshopunkban és mi házhoz szállítjuk a természetességet!

HASONLÓ CIKKEK

Az vagy amit megiszol?

Minden bizonnyal számodra is kifejezetten fontos a saját és családod egészsége, éppen ezért jó tisztában lenni azzal, mit viszünk be pontosan a szervezetünkbe, nem csak az ételekkel, de az innivalókkal is.  A napi folyadékbevitelt sokféle itallal valósíthatjuk meg de korántsem mindegy, mivel. Gyermekkorból szinte mindenkinek ismerősek az édes gyümölcs ízesítésű ivólevek.Ebben a mondatban két fontos […]
ELOLVASOM

Újévi fogadalmak a 2023-as esztendőre: fő az egészség!

Az újévi fogadalmak szinte egyidősek az emberiség történetével. De legalábbis 4000 évre visszamenőleg Babilonig lehet találkozni az új esztendőre, időszakra való ígéretekkel. Napjainkban pedig egyre népszerűbbek a különböző fogadalmak. Leszokni a dohányzásról, többet sportolni, egészségesebben élni – szólnak a tervek az új időszakra vonatkozólag. Azt is tudjuk, hogy lencsét kell enni az első nap, hogy […]
ELOLVASOM

KÓSTOLD MEG 
EZEKET IS!

ZERO Lemonade 3L

3 990 Ft

3 990 FtKOSÁRBA

Maradjunk 
kapcsolatban

Simon Gyümölcs Kft.
3031, Zagyvaszántó, Rákóczi út 87.
Adószám: 24651710-2-10
+36 37 999 490
cx@simongyumolcs.hu

Fizetési módok

A kényelmes és biztonságos online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja, MNB engedély száma: H-EN-I-1064/2013. Bankkártyád adatai áruházunkhoz nem jutnak el.

Ne maradjon le a legjobb akciókról!

© 2022 | Minden jog fenntartva Simon Gyümölcs. | Készítette: adatfalodesign
bookmarkcalendar-full
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram