Nyakig vagyunk a húsvéti ünnepekben és akik őrzik a hagyományokat jól tudják, hogy ez a böjt időszakot is jelöli.
A keresztény világban a negyvennapos böjt hagyománya a IV. századig nyúlik vissza. Mivel a vasárnapokat nem tekinti böjti napnak az egyház, szerdai nappal kezdődik a nagyböjt, így, hamvazószerdától húsvét vasárnapig tart. Ez azt jelenti, hogy ebben az időszakban nem esznek húst, tojást és tejtermékeket. Persze húsvétkor az ünnepi asztalon már kitüntetett helye van a sonkának is!
Alternatív böjt
A böjt szokás nem feltétlenül vonatkozik kizárólag a húsvéti időszakra, az év bármely szakaszában, a nekünk leginkább megfelelő feltételekkel tarthatjuk meg. A kulcs az önuralom, kontroll alatt tartani többé kevésbé káros szokásainkat.
Van aki a cukorról, édességekről, mesterséges üdítőktől válik meg, de lehet ez akár a dohányzás, alkoholfogyasztás vagy a mobiltelefonozás is, hiszen a böjt célja nem csupán testi, de lelki megtisztulás is.
Az étkezési rutin mindenkinél más és más, érdemes nagy váltás helyett a fokozatosságra törekedni, így a szervezetünk is könnyebben szokik hozzá az újdonsághoz.
Léböjt
Ha a léböjt mellett döntünk, fontos kiemelni, hogy a méregtelenítés nem ugyanaz, mint a fogyókúra, és nem is egyenlő a koplalással.
Rendkívül fontos, hogy megfelelő minőségű, természetes gyümölcslevekkel végezzük a kúrát, hiszen a cukrozott, adalékanyagokkal dúsított ivólevekkel egészen más hatást érhetünk el.
A Simon Gyümölcs blogon már szó esett arról, mi is a különbség a koncentrátumból készült, édesítőszeres üdítők, és a valódi friss gyümölcslevek között. Törekedjünk az ellenőrizhető minőségű alapanyagokra és a minél magasabb gyümölcstartalomra, valamint az adalékmentességre.
A Simon Gyümölcs termékeinél hidegen préselést alkalmazunk, aminek legfőbb erénye, hogy több vitamin marad meg a lében, ezért egy tápláló és nyomelemekben gazdag nedűt kapsz.
Nincs hozzáadott cukor sem tartósítószer bennük, ezért kizárólag a friss gyümölcs valódi zamatát élvezheted.
Ha mégis elcsábulnánk egy kicsit, szénhidrátban gazdag ételek és tartósítószeres ropogtatnivalók helyett a Simon Gyümölcs almacsipsz szuper alternatíva lehet. Nem tartalmaz hozzáadott cukrot, mégis ínycsiklandó ropogós nasi, amitől egyből elmúlik a hiányérzetünk.
Ha pedig túlvagyunk ezen a csodás megtisztuláson és belevetjük magunkat a húsvéti készülődésbe, tojásfestéshez is adunk extra tippeket:
A környezettudatosság és fenntarthatóság jegyében a tojásfestéshez is választhatunk természetes alapanyagokat. Tudtátok például, hogy a hagymahéjon kívül a cékla, a lilakáposzta, a kamilla és a kurkuma is kiváló színt adhat a hímes tojásoknak?
Az előző blogbejegyzésünkben szintén kitértünk a zöldségek és gyümölcsök színezőanyagaira, most pedig a gyakorlatban is hasznosíthatjuk.
Plusz dekoráláshoz pedig használhatjuk a régi, jól bevált harisnya módszert, pár petrezselyemlevelet vagy egyéb növényt, virágot rögzítve a tojáshoz.